A Cosori air fryerek nemcsak a konyhákban teljesítenek jól, hanem a terméktesztelő oldalakon is. A hazai és nemzetközi vásárlói véleményeket szondázó Teszt Plussz Magazin is letesztelte már több termékünket, sőt a 2023-as nagy forrólevegős fritőz kutatásukban is kiemelkedő helyen szerepelnek a Cosori meleglevegős sütők.
Érvek a Cosori Air fryerek mellett
Ahogyan a Teszt Plussz Magazin is kiemeli az értékelésében, a Cosori forrólevegős fritőzök használata nem bonyolult. Ezt pedig az előre kialakított sütőpogramok csak még inkább megkönnyítik.
A felhasználóbarát tulajdonság elsődleges szempont volt számunkra, így például a Cosori Premium modell érintőképernyője egy pillanat alatt elérhetővé teszi az összes funkciót. Ezáltal kezdőknek sem okoz problémát a beállítás.
Ami pedig igazán vonzóvá teszi ezeket a készülékeket az a forrólevegős megoldás, így sokkal kevesebb olajat használunk, mint a hagyományos sütőknél. Az ételek is hamarabb elkészülnek, így kevesebb energiát használhatunk, ráadásul az ízletes végeredménnyel az összes teszt esetében elégedettek voltak a szerkesztőség tagjai.
Sokan azért ódzkodnak az air fryerektől, mert úgy hiszik nem lehet egyszerre nagy mennyiségben ételt készíteni bennük. Erre rácáfol a Dual Blaze modellünk, amelynek 6,4 literes kosár űrtartalma már képes jóllakatni egy családot, ráadásul a sütési idő is redukálódik. Ha te sem szeretsz sokat a konyhában rostokolni, hívogató lehet ez a típus, amely nem csak halk, de az alul-felül sütés lehetőségének hála, még forgatni sem kell benne az ételt.
Legyen szó bármelyik Cosori forrólevegős fritőzről, mindegyiket teljesen a saját igényeinkre szabhatjuk a hőfok vagy a sütési idő beállítása terén is. Ráadásul több mint 100 szuper recept is jár a legtöbb géphez, így megannyi ötlet közül válogathatunk. Azt se feledjük, hogy az okos funkcióval rendelkező gépeknél a meglévő receptek mellett saját ötleteinket is elmenthetjük, ezzel is időt spórolva magunknak és a családnak.
A gépek könnyen tisztíthatóak, a kivehető elemeket a mosogatógépbe is berakhatjuk, így használat után nem kell órákig a takarítással bajlódni. A megjelenése mindegyik air fryernek impozáns, anyaghasználatuk minőségi, ennek köszönhetően kifejezetten jól mutathatnak bármilyen konyhában - még a legkisebben is, hisz például a Cosori Lite a kompakt méretével csak igen szerény helyet igényel magának a pulton.
Kapcsolódó tesztek:
Miért fontosak az ilyen tesztek számunkra?
Ahhoz, hogy megbízható és objektív módon kaphassunk képet egy-egy termékről, kifejezetten fontos, hogy legyenek olyan független termékkutató és piacelemző szereplők, mint amilyen a Teszt Plussz Magazin is.
Hitelességüket erősíti, hogy ők szponzoráció nélkül, saját maguk által beszerzett eszközöket próbálnak ki, így még inkább megtisztelő ilyen ajánlásokban szerepelni.
Ezek az őszinte és független benyomások, valamint a rengeteg pozitív vásárlói visszajelzés megerősít bennünket abban, hogy érdemes minőségi és dizájnos termékeket gyártani, és reméljük, hogy a Cosori egyre több magyar konyhába költözhet be.