A rizs az egyik legnépszerűbb alapélelmiszer a világon és talán nem túlzás azt mondani, hogy az egyik legfontosabb gabona! Éppen ezért számos országban a rizs a mindennapi étrend része és az emberiség több, mint 60 százalékának a fő tápláléka is. Nem csoda, hiszen a tápértéke az állati fehérjékhez hasonlítható és rendkívül sokféle fajtája előfordul, amikből változatosan készíthetőek egészséges fogások.
Továbbá szakemberek is úgy vélik, hogy a rizsnek a mindennapi étrend részévé kell válnia, mert sok benne a kálium, a magnézium, a vas, és gazdag rostokban is. Fogyasztása által nagyobb telítettségérzet érhető el, mely a diétázásban is segítséget nyújthat.
Miért lehet olyan változatosan enni a rizst?
A köztudatban talán két nagy csoportra osztjuk a különböző rizsfajtákat. Az egyik a hosszú szemű, trópusi éghajlaton termő rizs, mely a globális rizskereskedelem nagy részét kiteszi és a másik a rövid szemű, ragacsosabb, hűvösebb éghajlaton termő fajta. De ezen a két fő csoporton belül is megkülönböztetünk közel kétszázfajta rizst világszerte, mint például vad, barna, fekete, előfőzött, basmati, jázmin, arborio vagy sushi rizs. Ha ezek a különböző textúrájú gabonák megfelelően vannak főzve, akkor ínycsiklandó köretek lehetnek, de akár magukban is megállják a helyüket, legyen szó reggeliről, ebédről vagy vacsoráról.
Szerencsére a leggyakoribb rizstípusok manapság már megtalálhatóak a boltok vagy a piacok polcain, de a különleges rizsfajtákért lehet, hogy egy gourmet boltba kell ellátogatni.
Na, de ilyenkor jön a bonyolult rész, mert ugyan beszerezni már be tudjuk, de a különböző rizsekhez, különböző főzési módszer is dukál. Éppen ezért nem is olyan egyszerű a rizsfőzés tudománya.
Ha a tűzhelyen próbálkozunk, akkor számításba kell vennünk, hogy sok hibázási lehetőség van, ugyanis a rizs vizes, túlfőzött vagy égett is lehet. Ahhoz, hogy jól sikerüljön, folyamatosan a tűzhely mellett kell állnunk és kevergetnünk a rizst. Pedig sokkal jobb lenne mást csinálni ez idő alatt és a feladatot egy olyan gépre bízni, amely számtalan előre beállított funkciójának köszönhetően tökéletesen elvégzi helyettünk ezt a feladatot.
Melyik lehet ez a gép?
Az 5 literes COSORI Többfunkciós Rizsfőző olyan gép, melynek segítségével akár egyetlen gombnyomással elérhetjük a kívánt tökéletes ízt és állagot. Az automata programoknak köszönhetően a rizsfőzés folyamata egyszerű és gyors. Csak be kell tenni a rizst és a vizet a főzőedénybe, majd meg kell nyomni a kívánt gombot, és a készülék helyettünk is dolgozik.
De miért hívjuk többfunkciósnak?
Mert összesen 18 különböző funkció segít minket abban, hogy a rizsen kívül, a zabpehely, a köles vagy a quinoa elkészítése is gyerekjáték legyen, de akár párolt zöldség és krémleves is egyszerűen elkészíthető a készülékben. A COSORI Többfunkciós Rizsfőzőben könnyen elkészíthetünk egy komplett főfogást, mint például ezt a Paradicsomos-fűszeres rizst vagy valamilyen izgalmas köretet, mint például ezt a Párolt vöröskáposztát és almát. De nem hagy minket cserben akkor sem, ha valami desszertre vágyunk, mert könnyűszerrel elkészíthetjük ezt a Búzadara kása & eper-kakukkfű kompótot. Ezeknek a finom ételeknek az elkészítésében nagy segítségünkre lehet a COSORI Többfunkciós Rizsfőző!
Továbbá a COSORI Többfunkciós Rizsfőző használata felhasználóbarát, köszönhetően a könnyen átlátható LED kijelzőnek és a mosogatással se kell sokat bajlódnunk, mert minden tartozéka külön-külön is könnyen tisztítható és mosogatógépbe helyezhető. Így a tisztítása is egyszerű!
A legtöbbünk a hétköznapok során nem törekszik a tökéletességre az ebédlőasztalon, leginkább csak szeretnénk gyorsan finomat és egészségeset enni. Egy jól főzött gabona, mint például rizs, zab vagy köles finomra elkészítve önmagában is meglepően laktató lehet.